A mai nap eléggé mozgásszegényen indult. Óráim voltak, illetve kora reggeltől délutánig a következő héten esedékes dolgozatomra készültem. Emiatt már nagyon vártam, hogy végre elmehessek mozogni. Reggelre most kivételesen sósat ettem (bár hozzátenném, hogy az édes jobban esik pl. proteines zabkása, palacsinta). Tonhalat ettem tojásrántottával, zöldségekkel. Ebédre azért bepótoltam a csokis fehérjés zabkásámat, edzés előtt egy adag csirke-rizs zöldség kombó, ezt megismételtem edzés után is, vacsorára pedig tonhalsalátát fogyasztottam. Ez most ilyen tonhalas nap volt. 😀 Olyannyira izomlázam van az elmúlt napok edzéseitől, hogy a mai napon még a székből való felállás/jegyzetelés is kihívást okozott. A tanulás közben volt időm elmélkedni, hogy milyen jó lenne egy hasonló “jármű”, mint ami a Yodának van a Star Warsból… úgy biztosan nem 1 óra lenne mire kisétálok (jobban mondva kivonszolom) magam a konyhába. Visszaolvasva ezeket a sorokat az agyamra is ráment az izomláz, de hagyjuk is úgy érzem.

Az edzésem tehát:

Remélem holnapra már enyhül az izomlázam, ugyanis a második alsótest edzésem lesz a héten. A szép idő miatt pedig biciklivel mentem az edzőterembe, nagyjából 10 kilométert tekertem lazán.