Második nap. Madarak csiripelnek itt Komlóstetőn, ahol élek, Miskolc eldugott kis falujában, erre tényleg csak az jön akinek dolga van, meg olykor néhány vaddisznócsalád kukázni. Ez a  hely maga a gyönyör, a közelben futópálya, ha úgy éreznéd nincs  elég szoros akasztókötél a nyakadon, menetrend szerint kutyás öregecskék sétáltatják Tamarát, a szintén idős skót juhászlányt. Hajnal öt óra van, szemem pattan, fitt vagyok és üde. Jókedvű, majd remegő gyomorral kezdek a napi kardiónak, cibálom a kettlebellt ahogy megígértem, 20 percig. 9 kg van ráírva, felőlem. A mai renomé swing, utálom, de gyengébbik nemű edzőm (nevezzük Eszternek) szerint ez maga csoda, csak húzzam össze a fenekem, mintha hitelkártyát szorítanék. Hát jó. Neki elhiszem. 30 mp swing, 15 mp pihenő – lett volna- ha nem kúrom el és duplázom meg az időtartamokat, így már az első etapban azt éreztem, hogy end-of-carrier, ez már most bukta lesz. Nem lett az ,végig sziszegtem olyan jó tanyasian, tudjátok, mikor hátbavág a vasvilla. A művelet végén irány a  zuhany, rám fér. Reggeli tojás, a három legcsinosabb darabot készítettem el, belőletek ma tükörtojás lesz, fel is jegyzetelem az okosfüzetbe. Mert amúgy minden dolgot regisztrálok, amit egyszerű földi halandó nem biztos, hogy meg akar érteni, alapvetően én jobban szeretem az írott irodalmat. Apropó naplóbejegyzés: külön köszönettel tartozom, amiért van lehetőségem megosztani veletek az összes nyavalyámat, így kevesebb lesz az esélye annak, hogy zsíros hajjal, mackóban, begőzölve rohanjak a legközelebbi hipermarketbe és üvöltsek az első szembejövő gerlepárral, hogy amúgy az anyátokat… igen, nehéz most az egyedüllét és nehéz időszaknak vettem kezdetét, sokszor törnek még elő belőlem különböző érzések. Nem csak testi, hanem egyfajta lelki fitnesz is ez, amikor már semmi sem akadályoz meg attól, hogy szembenézz önmagaddal. Nevezzük ezt lelki-böjtnek, ha úgy jobban tetszik. Szóval így tipródtam a reggeli után, miközben tekintetem a darabokban álló nappali bútoromra csúszott, amiről első blikkre az életemre asszociáltam. Igen, ha majd lesz (nagyon jó) kedvem, összerakom végre, úgy, ahogyan magamat is. Lassan, de biztosan menni fog. Miközben a nap elég karcsún sütött ma, volt bennem egy kis reménysugár, hogy nincs  veszve minden, csak én vagyok ennyire elfáradva. Órákkal később az apátiából felébredve láttam meg, hogy a terem ahová járok edzeni, NYITVA van. Beleégett ez a szó a retinámba, egyből elkapott a drukk, a következő másodpercben pedig már kérdés nélkül húztam is a terembe.  Hot blood-ot is toltam egy fél adaggal -tanulva a vasárnapi esetből- megvolt a mozgás öröme és jó hangulat a nap további részében. Mell-bicepsz (tipikus hétfői férfi nap),meg egy kis taposás jutott, közben az egyik kedvenc trash-contentem néztem, mégpedig a Mónika-show válogatott jeleneteit. Visítva röhögve és izzadva szálltam le a gépről, örömmel deklarálva magamban, hogy mégsem vagyok gyenge sz*r, éljen a Haza, a kitartás és a Mónika-show BB-Gym módra. Ez volt kérem az én saját március 15-i forradalmam, megcsináltam, Petőfi ma büszke lenne rám.