Kedves naplóm!

Ma megismerkedtem a fehérjével, mint kiderült csokis. Az utasításnak megfelelően 3/4-ig tettem a is mérőkét, bele a shakerbe, be a csap alá, és fogyasztás előtt felrázandó. Belekortyoltam az ártalmatlannak tűnő kakaószínű folyadékba. Kicsit ízlelgetve megállapítottam, hogy ez egész jó. Viszont amikor a korty lefutott, valami furcsa poros-csapvíz érzés töltött el, még a hideg is kirázott. Hiába ráztam fel még jobban, az érzés csak nem múlt. Leküzdöttem azt a pár decit, de nem tudtam tudom-e folytatni. 

A multi pro vitaminokkal már bátrabban ugrottak a kezembe. Reggelinél 3 (zöld, sárga, multi), ebédnél 4 (barna, sárga, multi, fehér). Egyelőre így megvagyunk. 

Eljött az első edzés ideje. Megkértem egy barátnőmet küldjön nekem edzéstervet, papíron nem tűnt soknak. Na meg nem is szerepeltek rajta nagy számok (3×10/20/30). Gyanús volt, hogy 3x van láb nap, a többiből meg csak 1. Ezért kiválasztottam az eslső láb napot. 2×15 ugrásnál már éreztem, hogy komoly gondok lesznek holnap. Az általa küldött lista felénél éreztem azt, hogy annyira remegnek a lábaim, hogy itt a vége. Gyengének és elég csalódottnak éreztem magam, mert ez még csak a saját testsúlyos edzés lett volna (amit bemelegítésnek szántam). 

– ma nemet mondtam egy sütire –