A nyolcadik napon a kinti edés után akkora izomlázzal ébredtem reggel, hogy nagyon meglepett. Gondolkoztam egy ideig, hogy mi legyen az aznapi edzéssel, mert majdnem minden testrészem fájt, de semmiképp sem akartam pihenőt tartani, így végül egy egészen jó lábedzést meg tudtam csinálni, habár egy kicsit hosszúra sikerült.

A következő napon tartottam egy pihenőt végül, amit tegnap egy nagyon jó itthoni súlyzós edzés követett.

Az étkezések ebben a három napban annyiban változtak, hogy nem találtam édesburgonyát abban az üzletben, ahol bevásároltam, így az kimaradt, és helyette is rizs volt, amit annyira nem bántam, mert szerintem az édesburgonya íze borzalmas, viszont mától már ismét szerepelni fog az étrendemben.

A mai napra már megpróbálok kicsit fejleszteni az edzés utáni turmixomon, de erről a napról tervem szerint ma este fogok írni egy bejegyzést.

A termékek közül a Hotblood úgy tűnik, hogy nekem jól bevált, kevésbé érzem magam napközben fáradtnak, amit még egyelőre nem tudom, hogy neki vagy a Multipro-nak, vagy összességében “mindennek” köszönhetek.