Edzés: Hétvégéken elsősorban pihenőnapoknak tervezem, ilyenkor minimális átmozgató gyakorlatokat végzek, illetve a core izmokat edzem picit (ez az egyik gyengém). Két gyakorlat között 30mp szünet.

Multi-Pro Plus: Mivel már korábban kúra szerűen fogyasztottam a Biotech USA Daily Packját így ez a csomag nem volt ismeretlen számomra, különösebb meglepetést nem tud okozni. Mindkét cég terméke megegyező minőségű – ezek talán egy picivel kisebbek méretileg. 100% Whey Protein: Az első alkalom, hogy fogyasztottam bármikor fehérje alapú étrendkiegészítőket. Meglepődtem, hogy milyen jó íze van (szinte itatja magát), az is segítség a termékkel kapcsolatban, hogy hasonló az íze, mint, amit Dédnagymamám csinált gyermekkoromban így jó emlék is társul a fogyasztás mellé. Meglepően édes, ahhoz képest, hogy milyen termékről beszélünk. Teljesen más reakcióra vártam a fogyasztásával kapcsolatban. Teljesen meg vagyok vele elégedve. Hot Blood: Sose fogyasztok koffein tartalmú italokat, így félve nyúltam hozzá, hogy mi lesz a reakció. Az egész edzéshez először egy fél adagot készítettem el, hogy egyáltalán meglássam, hogy mennyire tolerálja a szervezetem. Az ízéről és a szagáról nekem először a Red Bull jut eszembe, amiért szintén nem rajongok, de ha gyorsan megiszom, akkor nincs vele probléma. Az elfogyasztást követően (kb. 15 perc) alapvetően azt éreztem, mint mikor CT/MR vizsgálaton az ember intravénás kontrasztanyagot kapna. Elkezdtem érezni, hogy a fülemtől szépen lefele haladva elkezdenek az izmok valami meleg érzéssel megtöltődni. Az edzés során éreztem, hogy hatással van rám, amit elsősorban úgy figyeltem meg, hogy nem igazán éreztem azt a kimerültség érzést, amit egy ilyen edzés után érezne az ember. Illetve mivel délután 5-kor edzettem így kihatással volt az éjszakámra is….11-kor még, mint a baglyok forgattam a fejem. 😀 Napi megjegyzés: Korábban nem foglalkoztam azzal, hogy megfelelően étkezzek az edzések mellé, illetve szerettem az étkezések cukros üdítők fogyasztásával pótolni így jelentősen nőtt a hastérfogatom az elmúlt pár évben. Ez volt az első nap hogy a táplálkozásra és a megfelelő folyadékbevitelre (VÍZ!) figyeltem. U.I.: Mivel a munkám elég sok időt felemészt, így 1-2-3 nap csúszással tudom feltölteni a naplóba az anyagokat, illetve ahogy az energiám engedi több napot is feltöltök, ha van elmaradásom.